Alina blogja

A mai szobakeresések (szám szerint 2) egyike sem járt sikerrel. A hely pocsék, a főbérlők unszimpatikusak. Az árakról már nem is beszélek...

Hogy ezt kipihenjem, elmegyek egy ismerősömmel a hegyekbe. Hátha összejön egy béna hóember még egyszer. Mint egy hete is... :)

Volt egy ismerősöm, aki ajánlott egy lányt, hogy esetleg lenne nála egy szoba kiadó. Nos, ma elmentem a megadott címre. A lakás gyönyörű, a lány szimpatikus (és ami még ettől is jobb: velem pontosan egykorú és amennyire megítélem az első beszélgetésünk alapján, egy hullámhosszon vagyunk. Optimista és pörgős. Pont olyan személy, akire jelenleg szükségem van. Mert "húz magával". Úgy látom, hogy az életünknek az a része, amit "magánéletnek" hívunk, kb. ugyanúgy alakult. Őt 11 év után hagyta el a barátja. Mert lett egy fiatalabb nője - OK, engem "elvileg" nem ezért. Persze, most teperne vissza hozzá a pasi, de nem engedi. Nagyon helyesen. Bár már több mint egy éve szakítottak, mégis tartja a kapcsolatot vele. Szerintem ez nem jó dolog, de nála kényszerűségből van így, mert voltak olyan dolgok, amik összekötötték őket).
A hazafelé úton is egy úton jöttünk, mert ő is kb. ugyanarra tartott, mint én. A végén bementünk a Corvinba. Mert ő csizmát szeretett volna vásárolni. Hát - más dolgom nem lévén, este 8-kor - bementem vele. Szétnéztünk, de végül nem vett semmit. Nekem is "kihívás" volt ez, mert így élesben tudtam tesztelni, hogy engem mennyire csábít el a vásárlás... Hát, egyáltalán nem. És ennek nagyon örülök! Úgy látszik, hogy kigyógyultam belőle (de az is lehet, hogy csak az anyagiak szabnak ennek határt - ami egyáltalán nem is baj). Nem éreztem egy percig sem, hogy akarok valamit venni. Tényleg nagyon boldog vagyok emiatt...

Egyébként a lány elhívott valami táncos estre is (mert imád táncolni és ezt otthon is gyakorolja), szerdára. Lehet, hogy igent mondok, még nem tudom. Elvileg szabadnapos is leszek (bár másnap már dolgoznom kell).

Annyit mondott, hogy ma fél 6-ig kellett volna, hogy odaérjek, mert este színházba készült egy ismerősével (aki viszont kénytelen volt lemondani, mert lebetegedett - van ilyen véletlen...?). Ehelyett ott csacsogtunk kb. 2,5 órát (plusz még a villamoson és a buszon is). :)

Az életben valószínűleg minden okkal történik... Én ebben hiszek...

A kérdés az, hogy meg tudunk-e egyezni az árban...?

Egy másik mai történet:
holnapra is leszerveztem még 2 újabb helyszínt. Az első helyre, ahová mennék (XV. ker), fiatalok laknak. Jelenleg ketten (én lennék a harmadik). A pasas, akivel telefonon beszéltem, nagyon szimpatikus volt. A céges vonalasról beszéltem vele. Rögtön mondta is, hogy ez az XY cég? Mondom, igen, de én nem ezért hívom. A kiadó szobával kapcsolatban érdeklődnék... Azt mondja, milyen érdekes... ő is csak nézett, hogy erről a helyről miért keresik? Elmentette a cég telefonszámát... Van ilyen véletlen...?

A 2. hely, ahová megyek, annyira nem bizalomgerjesztő... A pasi, akivel beszéltem, egy vékony- és magashangú (első hallásra csontbuzi - ok, ne ítéljek elsőre, biztosan csak a hangja miatt gondolom ezt. Más lesz, ha holnap találkozom is vele, mert akkor már meg tudom állapítani ezt közelebbről is - taglejtések, gesztusok, stb. alapján).

Kíváncsian várom a holnapi napot...

Annyi fejlemény van még, hogy ma megkeresett a jelenlegi főbérlő, aki felajánlotta, hogy lakhatnék itt addig, míg visszatér külföldről (kb. 2-3 hónap), mert neki is fontos, hogy egy megbízható (aki tisztán és rendben tartja a kérót) ember legyen itt addig, míg visszatér. Beszélhetünk az anyagiakról is. Mondom, én meg tudom mondani, hogy max mennyit tudok fizetni neki, de úgy érzem, hogy ez neki édeskevés lenne ahhoz, hogy itt lakhassak (bár én is nagyon szeretnék itt maradni, mert nagyon szeretem ezt a kislakást. A szívemhez nőtt és esküszöm, ha lenne annyi pénzem, meg is vásárolnám gondolkodás nélkül).
Mondta, hogy átjönne lefotózni. Mondom, én nagyon szívesen lefotózom telefonnal, ha ez neki így jó. Igent mondott (mivel megspóroltam neki félórát az életéből). Elküldtem a fotókat. Valószínűnek tartom, hogy hirdetni fogja. :(

Tegnap meglátogattam az unokanővérem, a budai hegyekben. Hát, eljutni még el is jutottam oda (naná, útvonaltervvel könnyű ez - gondolhatná az ember). Az utolsó - gyalogos - résznél elakadtam. Befordultam azokra az utakra, ahová írták, de nem találtam. Számomra az egy zsákutca volt. De csak szerintem. Annyi lett volna a megoldás, hogy az utca végén lett volna egy lépcső lefelé (amire én azt gondoltam, hogy már magánterület, így meg sem közelítettem), amin egyszerűen csak le kellett volna sétálnom és már meg is lett volna a cím. De én akkora kanyart írtam le, mintha valami városi turistabusz lennék (ma reggelre ebből olyan izomlázam keletkezett - vádlimban, bokámban), hogy alig bírtam felkelni és lábra állni. :S Ennyire gyenge lennék...? Vagy csak elszoktam a sétától (utóbbi, nyilván)...? Mindegy... A lényeg, hogy félórányi keresgélés után, célhoz értem :)

Tök jól elbeszélgettünk. És nagyon finom volt MINDEN (tárkonyos pulykaragu leves + kelt tészták)! Ezúton is köszönet a vendéglátásért!

Korán érõ, hamar szerelembe eső a Bika gyermek. A hűséget komolyan veszi magától is és másoktól is. A partnerétől maximális őszinteséget vár. A szexuális élet kiemelkedően fontos számára, de csak akkor, ha érzelmi alapon történik. Nem szereti a változatosságot, de kedveli a heves érzelmeket. Mindennek megadja a módját, a szexnek is. Alkalmazkodik a partner igényeihez, bár inkább a szokványos formákhoz húz. A gusztustalannak, perverznek tűnő módozatok megbotránkoztatják. A kis kedvességek, apró ajándékok meghatják. Különösen zavarba tud jönni, ha valaki kirukkol és nagyobb értékű ajándékot vesz neki, főleg akkor ha az ő pénztárcája ezt nem teszi lehetővé. Viszont arra képtelen, hogy valaminek az értékét ne vegye figyelembe, sőt az előbbi gondolatnak az ellenkezője is igaz lehet akkor, ha a partner elkényeztette és túl olcsó ajándékot vesz neki. Ez főleg az egyszerűbb típusnál látható. Nagyon nehezen válik, de ha mégis, úgy a partner számíthat arra, hogy nem lesz könnyű az anyagi javakon osztozkodni vele.

Istenem, hogy ez mennyire igaz... főleg a kiemelt részek. Ez jó útmutató a pasiknak, Bika-lányokhoz :)

Ma csak olyan emberek találnak meg, akiket álmomban sem gondoltam volna, hogy keresnek valaha is az életben... És mind segíteni próbálnak a szobakeresésben. Hihetetlen összefogást érzek. És ez egy nagyon jó dolog... Úgy érzem, hogy nem vagyok annyira egyedül, mint azt korábban képzeltem.

Például az otthoni (úgy értem az otthoni, "otthoni"), 2-vel arrébb lévő szomszédom férjével beszélgetek. Amikor még otthon laktam, a köszönésen kívül többre nem futotta. Érdekes...
Azokat a dolgokat említi meg, amiket ő is úgy látott, mint most én: a G-vel való kapcsolatom előre halálra volt ítélve. Pedig ő személyesen is ismerte (a szülői ráhatást ő is érezte rajta. Hogy "tolják" előre. De nem magától megy arra, amerre megy).
Na, hát többek szerint nem voltunk összeillők. De azt is mondta, hogy szerinte G. megbánja ezt a döntését (én kételkedem benne). Erről (bármiféle megbánásról) maximum akkor beszélhetünk majd, ha már nem lesz egyedül és lesz kivel "összehasonlítani", hogy milyen volt akkor velem és milyen lett mással, máshogyan...

Ma két helyen jártam szobával kapcsolatban.

Az egyik a XV. ker. Páskomliget utca volt. Röviden: szimpatikus volt a hely, jó a közlekedés, de nem volt alkuképes a főbérlő. Ezért nem jött össze. Ezt sajnálom.

A Fegyvernek utcával kapcsolatban még most sem szóltak vissza semmit (erre is ihatok hideg vizet). :( Pedig ez is tetszik!

Volt még egy szoba, az pedig a XV. ker. Csömöri utcán. Idős hölgy ad ki egy szobát. Ő is tök szimpatikus, jól elbeszélgettünk, míg ott voltam, de ott a berendezéssel voltak bajaim. Mert annyi pénzért, amennyiért kiadja, soknak találom.
Viszont a kutyájának "bejöttem" nagyon. Le sem lehetett vakarni rólam. :) Mondjuk, én is odavoltam érte. Hiába... mindig ez van, amikor kutyák közelébe keveredem. :) Imádom őket!!!
A kutya pedig ösztönösen megérzi, hogy ki az, aki szereti őket...

Mai pozitív történés:
néha azt csinálom, hogy ha jön valaki szemben velem (és az pasiból van), csak ránézek egy pillanatig. Aztán van úgy, amikor ez a pillanat egy kicsit hosszabbra sikeredik. Néha még mosollyal is jár.
Tök jó! :)

A szobakeresés közepette néha úgy érzem, hogy na, akkor most kikapcsolnék úgy 5 percre. És ma is így tettem. Ezt a "gyöngyszemet" találtam (bár gondolom sokan közületek ismeritek is) :)

Mindenkinek jó kacagást hozzá! Nagyon durva ez a pali... :D

Bár sokáig gebeszkedtem, de sikeresen kicseréltem az ufolámpában a villanykörtét. :)

A tegnapi napom nagyon jól telt. Úgyhogy be is számolok róla :)

Szóval, tegnap délután elmentem egy régi, jó barátomhoz aki (fiú ugyan, de már 9. éve ismerem lassan) elhívott a Pilisbe. Hát, az úti cél végül nem ez lett, hanem Dobogókő (ahol szintén nem jártam még soha), de sebaj. Gyönyörű, havas volt a táj. És ha már ott sétáltunk, akkor összehoztunk egy (jó béna) hóembert is. :) Kb. egy órát töltöttünk kint, a friss, tiszta levegőn, ami nagyon jól esett a városi tüdőmnek :)

Utána elmentünk hozzá, és amíg ő főzőcskézett (na, jó, nem nagy dolgot, csak tükörtojást, szalonnát és hagymát készített), én addig segítettem neki a konyhában mosogatni. Szóval, összehangoltan dolgoztunk össze. Utána kajáltunk, majd tévéztünk és amikor ezt meguntuk, kinect-eztünk. Baromi jó volt!!! Még sosem játszottam ilyennel, de bowlingoztunk, ping-pongoztunk és táncoltunk ezzel a játékkal. Tényleg nagyon tetszett! És el is fáradtunk tőle.

A szobakeresés megpróbáltatásai után, végre vége ennek a napnak is. Elmondom, hogy mi is történt.

Ma elmentem az egyik helyre, ami elég ígéretesnek tűnik, de nem tudom mi lesz belőle, mert úgy érzem, hogy ennek eldöntése (hogy mehetek-e vagy sem), nem az én kezemben lesz, hanem a főbérlőében. Ő fogja eldönteni, hogy az általam mondott árat megadja-e vagy sem. Szerintem nem fogja. Azt mondta, hogy holnapra még van egy főiskolás valaki, aki menni fog. Én meg úgy érzem, hogy tuti, hogy ő maradni is fog és nem fog alkudozni az árral. :S Bár ne így legyen, mert tényleg tetszett, amit láttam (kivéve az ott lakót, aki elvileg egyetemet végzett és dolgozó ember. Amikor odamentem - délután 2-kor -, akkor kelt fel. De olyan intelligens ember volt, hogy majdnem fellökött, amikor elment mellettem, de nem köszönt volna... Csípem az ilyen embereket).

Akkor volt egy másik, ahova e-mailt írtam. Egy 31 éves (könyvelő) srác adta volna ki az egyik kisszobát (a másikban lett volna ő, maga a főbérlő), de nagyon drágán. Ott is próbáltam alkudozni. Ezt meg én rontottam el, mert már annyira kivoltam a mai keresgéléstől, hogy minden idegem felőrölte ez a sok gyökér... Szóval, lehet, hogy nem pont a legkedvesebb hangnemet ütöttem meg vele (szegény, nem tehet róla). Vissza is írt, hogy nem vagyok szimpatikus a levelezésem alapján. Beismerem: én ugyanezt mondtam volna a helyében. Láttam róla egy fotót, de azt meg be kell valljam, hogy az alapján, én sem laktam volna vele, akármilyen szép is volt a lakás.

Aztán volt a 3. albérlet. Család adja ki az egyik szobát. Kértem mailben képeket, amiket meg is kaptam, de mondtam, hogy köszi, de inkább nem. Erre ír vissza a pasas (azt tudni kell, hogy egy család, tehát anya, apa + 2 gyerek), hogy ő megnézett engem iwiwen és nagyon sajnálja, hogy nem veszem ki és meg sem nézem a szobát, mert nagyon szimpatikus és csinos vagyok. Tetszek neki. Visszaírtam neki, hogy én nem társkeresőre jelentkeztem, már bocsáss meg, TE NŐS vagy, én meg csak szimplán lakhatási lehetőséget keresek, értve vagyok-e...
Hát, persze, csak neki sem mindegy, hogy kivel lakik együtt, meg ki milyen ápolt, meg kiket látnak a gyerekek... Aha, persze... Meséljél nyugodtan, kisapám. Ezt a szöveget nem veszem be. Már az is megfordult a fejemben - szerintem joggal -, hogy ezek esetleg a szexuális életükhöz keresnek egy harmadik személyt... Annyi barom szaladgál ebben az istenverte városban, hogy az már szörnyű...

Most, estére találtam újabb címeket. Ebből van egy, ami a XV. kerben van. Szimpatikusnak találom az ott lakó lányt, akivel egykorúak vagyunk, tehát, azt hiszem, hogy jól kijönnénk (már amit az iwiwes adatlap alapján láttam). Egyetlen gond: van egy csivavája (én esküszöm, hogy imádom a KUTYÁKAT, de ezt a fajtát mindennek nevezném, csak annak nem. Félek, hogy ha mégis ott laknék és az éjszaka közepén kibotorkálnék a lakásba, akkor rálépek és elpusztul a szerencsétlen...).

Egyébként meló (majd a szoba megnézése) után szépen hazajöttem, bömböltettem a zenét, közben kitakarítottam. Tök jól éreztem magam. Tényleg elvoltam (miközben kapkodtam néha a telefont. Egy-egy beszélgetés 15-30 percre nyúlt, szóval, nem nagyon haladtam a dolgommal). De legalább ezt is letudtam és nem holnap kell ezzel vesződnöm.

Úgy néz ki, hogy holnap megyek kirándulni egy barátommal. Továbbra sem akarja elárulni, hogy hova akar vinni... Bár igazából nem tudom, mennyi kedvem lesz az esőben (vagy hóban?) szaladgálni...

Szobakeresés közben elég sok ismeretlen emberrel hoz össze a Sors és történnek jó dolgok is. Ma is pont egy ilyen esetem volt.

Az egyik szobát néztem ki és beszéltem az egyik albérlővel (35 éves srác) telefonon, majd e-mailben is. Mondtam neki, hogy sürgős is lenne, meg elmondtam az okát is (mert kérdezte, hogy miért ennyire sürgős), így elkezdtünk beszélgetni. Ma írt egy mailt, amiben azt írta, hogy fel a fejjel, ne búsuljak (ezen a részén már túlvagyok), menjek fel egy társkeresőre (eszemben sincs), mert az ilyenkor jót tesz a nők egójának :) Magyarul: kedves, biztató szavai voltak hozzám. Amit már régen kaptam. Főleg idegentől. Úgy, hogy nem is ismerem, azt sem tudom kiféle, miféle, mégis ilyen jóindulattal van felém. Ez nagyon jól esik nekem.

Ismét képes vagyok arra, hogy sminkeljem magam és szépen felöltözzek. Elismerő pillantásokat kapok a férfiak részéről. Ez növeli az önbizalmam (rám is fér) és azt gondolom, hogy nem vagyok annyira "rossz nő", mint amilyennek eddig megítéltem magam, vagy amennyire "más" annak tartott. Ez némiképp feltölt energiával és ismét bizakodóan tekintek a jövőre.

Sokan még mindig azt hangoztatják, hogy menjek haza, mert itt nincs jövőm. Aki ezt mondja, annak innen üzenem: hadd döntsem már el én, hogy mit akarok kezdeni az életemmel. Azért megpróbálhatom, hogy mire megyek itt, saját önerőmből...? Vagy mindenki élből le szeretne írni, mert ez így tök jó.

Nem hagyom magam és kész! Akárki, akármit mondhat!

Ez most az elsődleges célom. Felejteni. Mindent és minél hamarabb. Aztán megszakítani a kapcsolatot azzal a személlyel, aki 6 évig, 7 hónapig és 18 napig az életem része volt. Nincs már értelme többé beszélgetni vele. Minek...? Mindenki élje az életét tovább. Ki, hogy tudja. Nem kell tudnunk, hogy ki mit csinál. Ha eddig nem volt rá kíváncsi, ezután se legyen... Ezzel lezárult életem egy korszaka (nevezzük "Nyuszi-korszaknak").
Ő már megnyerte azt, amit "ígértek neki": kapott egy fél lakást (talán pont ez volt a célja a szakításnak is. Legalább is ennek is köze lehetett hozzá).
Ezúton gratulálok hozzá (mint "féllakás-tulajdonosnak") és remélem, hogy megérte!

Innentől jöhet minden, amit akart: rengeteg pénz, diplomás feleség, sok gyerek. Talán boldog is lesz ezektől. De lehet, hogy mégsem... Majd az idő eldönti...

Egy ismerősöm ajánlotta, hogy hallgassam meg az előadásait. És azt kell mondjam, hogy tényleg nagyon jó...

Ajánlom figyelmetekbe Pál Ferit. Szerintem mindenkinek segít már azzal is, ha csak egyetlen előadását meghallgatja. Nagyon jópofa, humoros ember, akinek okos, magvas gondolatai vannak.

Tegnap felhívtam az egyik hirdetőt. Megbeszéltem vele, hogy ma reggel 10-kor találkozunk és megmutatja a szobát. Odamentem a megadott címre, de sehol senki. Végigcsörgettem az összes 1. emeleti lakót, de ahová kellett volna, hogy menjek, fel sem emelték a kaputelefont. :(
Hívtam a megadott telefonszámot is, ki van kapcsolva.

Az ilyen minek hirdet...?

A holnapi albérletbe vetem minden bizodalmam. Remélem, hogy összejön és nem kell már sokáig keresgélni keresztül-kasul. Annál is inkább, mert szorít a határidő (január vége)...

Ezelőtt pár hónappal még lázba hozott volna az "új áru érkezett" felirat egy turi kirakatán. Manapság ott tartok, hogy egyszerűen, simán elmegyek mellette úgy, hogy akárcsak felemelném a fejem. Nem érdekel.
Van annyi ruhám, hogy az rengeteg. Legszívesebben összedobálnám a szoba közepére és meggyújtanám az egészet. Mi értelme volt...? Ennek (is) köszönhető, hogy ráment a kapcsolatom. :( És most, hogy van ruhám, de kinek vegyem fel őket...?

Megérte ez nekem...? Egyáltalán nem... Azt kell mondanom.

Attól még, hogy páran látják, hogy "egyedülálló", ez nem jelenti azt, hogy akkor innentől kezdve "szabad a vásár". Nem akarok senkitől semmit és most ilyen téren hagyjanak békén azok, akik esetleg "mást" gondoltak.

Nyugalomra vágyom és csöndre! Semmi másra!

Köszönöm!

Mi a fenét kellett volna tennem azért, hogy jó/jobb legyen...? :'(((((((

Nem értem ezt az egészet... :( Csak őrlődöm és őrlődöm... Meddig mehet ez még? Nem bírom már sokáig, úgy érzem... Ennek tényleg pszichiátria lesz a vége... Ott legalább jól leszedálnak és nem fogok érezni semmit. A fájdalmat sem. Ami körülvesz...

Anya pénteken érkezett hozzám és ez nagyon jó hatással volt rám. Átmentünk Keresztapámhoz, főzőcskéztünk, ettünk (már ha evésnek lehet nevezni azt, amit én leműveltem), beszélgettünk.

A ma reggelt bőgicséléssel indítottam. Mert fáj. Minden. Erre Anya is könnyezett velem együtt (pedig neki oka nincs rá. Max sajnál engem, hogy ilyen nyomorult helyzetbe kerültem). :(

Anyát most kísértem ki az állomásra. Addig meg bírtam állni, hogy nem bőgök, de amint beléptem a lakás ajtaján, nyomban sírni kezdtem, hogy bzm, megint egyedül vagyok itthon. :(
És továbbra sem sikerül a szobakeresés. Lett volna egy jó (bár a lakást magát nem láttam, de a 30 éves tanárnő, akivel beszéltem, irtó szimpatikus volt. Vele azt hiszem, hogy jól kijöttünk volna), de a szoba ára olyan magas volt, hogy az számomra megfizethetetlen.
Úgyhogy dióhéjban erről ennyit.

Jelenleg próbálom magam lefoglalni: bedobtam egy adagot mosni, meg porszívózni fogok és holnapra pedig készülhetek a munkába. Most már ugyanis... lejárt a szabadnap-szabadság. Vissza kell(ene) térnem a normál és szürke hétköznapokba.

Úgy terveztem, hogy ha február végéig nem találok semmit, hazaköltözöm. Mert nem tehetek mást.

Forrás: Youtube.com

Nem jött össze. És miért nem...? Mert amikor elkészültem a kajával, folyton csak azt vártam, hogy mikor jön be G. az ajtón és mondja, hogy "Szia, Nyuszi! Mit főztél?". :(((

Főztem, de minek, ha nincs kinek? Én nem vagyok éhes. Max. majd Anya eszik belőle...